Tájékoztatjuk a szakképzésben résztvevő, illetve részt venni kívánó gazdálkodó szervezeteket, hogy a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény módosítása 2025. január 1-jén lép hatályba, mely szerint adókedvezményt ugyanazon munkáltató ugyanazon munkavállalója tekintetében legfeljebb 12 hónapig érvényesítheti azon képzésben részt vevő személy tekintetében, aki a szakirányú oktatást az Szkt. 90/A. §-a szerint saját foglalkoztatónál teljesíti és legkésőbb a szakirányú oktatás befejezését követő második vizsgaidőszakban szakmai vizsgát tesz.
A megjelent jogszabály módosítás értelmében, amennyiben a meglévő munkaszerződés módosításával már 2024-ben elkezdődik a saját dolgozó szakirányú oktatása, de a nyilvántartásba vételre és a szakképzési munkaszerződés kötésre csak 2025-ben kerül sor, akkor rá nem vonatkozik a korlátozás a jelenlegi értelmezés szerint.